#Járai Zsigmond

Nem mozdították el Járai Zsigmondot a CIG éléről
 

Nem mozdították el Járai Zsigmondot a CIG éléről

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtöki közgyűlése 99,39 százalékos nem szavazattal elutasította azt a határozati javaslatot, hogy a közgyűlés hívja vissza Járai Zsigmondot a felügyelőbizottságból, amelynek elnöki tisztér tölti be - jelent meg a közgyűlés határozatai között csütörtökön a BÉT honlapján.

MTI MTI

Matolcsy első hete: Járai és Simor is jobb volt
 

Matolcsy első hete: Járai és Simor is jobb volt

Természetesen az első hét alapján nem lehet megjósolni, hogyan alakul egy jegybankelnök hatéves ciklusa, ráadásul a forint-árfolyamot számos más tényező is befolyásolhatja. Ám azt látni lehet, hogy Matolcsyt a két korábbi jegybankelnök is lekörözi, ha a forint árfolyamát vesszük számításba az adott jegybankelnök hivatalba lépésének első hetében.

hvg.hu hvg.hu

Simor Andrást a tíz csapás sem zúzta porrá
 

Simor Andrást a tíz csapás sem zúzta porrá

A hét végén távozó Simor András jegybankelnököt a második Orbán-kormány, ahol tudta, támadta. Az elnök azonban alelnökeivel, Karvalits Ferenccel és Király Júliával mindvégig megvédte a jegybank stábjának függetlenségét és szakmaiságát. Simor kedden utoljára vesz részt kamatdöntő ülésen. A parlamenti kétharmad által delegált tagok már rég átvették az irányítást a monetáris tanácsban, így elképzelhető, hogy az elnök kamatcsökkentéssel búcsúzik – amiről eddigi reakciói alapján aligha van meggyőződve. A hvg.hu számba vette a kormányzati vegzatúrát, és megdöbbenve tapasztalta: összegyűlt a 10 csapás.

hvg.hu hvg.hu


Tovább nőtt Járai biztosítójának vesztesége
 

Tovább nőtt Járai biztosítójának vesztesége

A Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 3,04 milliárd forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2012. első kilenc hónapjában az első félév 2,51 milliárd forintos és a tavalyi első kilenc hónap 2,33 milliárd forintos vesztesége után - közölte a biztosító kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI MTI


Járai biztosítója beszáll az egészségbiztosításba
 

Járai biztosítója beszáll az egészségbiztosításba

A válság ellenére is növekvő üzletágba, az egészségbiztosításba száll be a CIG Pannónia, és a 400 milliárd forintos piacból minél nagyobb rész kihasítására törekszik - mondta Horváth Béla, a társaság igazgatóságának elnöke, a Best Doctors nemzetközi egészségügyi szolgáltatóval kötött stratégiai együttműködés csütörtöki aláírása után.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Megugrott Járai biztosítójának vesztesége
 

Megugrott Járai biztosítójának vesztesége

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2,513 milliárd forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2012 első hat hónapjában a tavalyi első fél év 1,578 milliárd forint veszteségével szemben - közölte a biztosító csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI MTI

Járai levelet írt az IMF-nek
 

Járai levelet írt az IMF-nek

Nem képviselhetik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának álláspontját az fb ellenzéki párti tagjai - írta Járai Zsigmond, az fb elnöke a testület nevében Iryna Ivaschenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének szerdán azt követően, hogy a sajtóból arról értesült, az LMP-t és az MSZP-t képviselő tagok tárgyalást kezdeményetek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló delegációjával.

MTI MTI

Fájni fog a biztosítási adó Járai cége szerint
 

Fájni fog a biztosítási adó Járai cége szerint

A biztosítási szektor évi 30 milliárd forint nyereséget képes termelni, miközben a jövő évtől tervezett biztosítási adó legújabb változata 60 milliárd forint terhet róna a biztosítókra, így a különbséget csak a tőkéből pótolhatják, ha nem hárítják át az ügyfelekre - mondta Csurgó Ottó, a CIG csoport élet-, valamint vagyonbiztosítójának közös vezérigazgatója egy elemzői összejövetelen, csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

Simor: a magyar tranzakciós adó nem passzol a XXI.századhoz
 

Simor: a magyar tranzakciós adó nem passzol a XXI.századhoz

Nyereséges volt tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB), így a költségvetésnek nem kell a jegybank hiányát kipótolni - mondta Simor András, az MNB elnöke a 2011-es jegybanki gazdálkodásról készített jelentés ismertetésekor. A tranzakciós adó szerinte növelni fogja a készpénzforgalmat, amit épp csökkenteni kellene. Simor beszámolt egy világszabadalomról is: nemzetközi sikernek örvend ugyanis az elhasználódott bankjegyekből készített bankjegybrikett.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Index: tovább gyengítenék a Költségvetési Tanácsot
 

Index: tovább gyengítenék a Költségvetési Tanácsot

Ha a Költségvetési Tanács nem mond véleményt a költségvetéssel összefüggő törvénymódosításokról, az azt jelenti, hogy támogatja azt – így változtatná meg az Index szerint a stabilitási törvényt az alkotmányügyi bizottság módosító javaslata, amelyet az Országgyűlésről szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. A törvényjavaslatról hétfőn szavaz a parlament.

hvg.hu hvg.hu